2014. október 28., kedd

Hagyományos francia bagett


Van ez a francia pékfiú, Vincent, aki amúgy Brightonban dolgozik egy pékségben és süti azt a sok-sok csodát, amit számos videón megcsodálhatunk. Igen, csodálhatunk. Az a lelkesedés, amivel készíti a különböző péksüteményeket, kenyereket, hát, az valami fantasztikus. Szóval az ő nyomán kezdtem el keresgélni a hagyományos francia bagett receptjét. Javaslata alapján a youtube-on keresgéltem, és találtam rá erre a receptre. Ezzel csupán egy gond volt: francia nyelven mondták el a hozzávalókat, készítését; én pedig egy szót nem értettem belőle. Egy kedves barátomat kértem meg, hogy segítsen ebben, és nagyon hamar meg is volt minden, amit tudnom kell a bagett elkészítéséhez.

Hozzávalók: 
- 630 g BL80 liszt
- 12 g só 
- 8 g élesztő 
- 380 g víz

A hozzávalókat mérjük a dagasztógép üstjébe, majd a legalacsonyabb fokozaton kezdjünk dolgozni, majd a gép átkapcsol magától a kettes fokozatba, és így dagasszuk még a tésztát kb. 10-15 percig. Rugalmas, sima tésztát kell kapjunk. (ha kézzel elhúzzuk vékonyra, akkor  érme nagyságú foltokat kell lássunk benne, attól lesz majd természetesen lyukacsos a bagettünk. Konyharuhával letakarva kelesszük 40-45 percig (szobahűmérsékleten). Ezután három-4 egyenlő részre kell osztani, kézzel kilapogatni, a levegőt alaposan kinyomkodni belőle. Egymás után behajtogatni, lenyomni többször, bagettformára sodorni és mehet is a bagettsütő lemezre. Takarjuk le, és 25 percig kelesszük. Közben 250 fokra melegítsük elő a sütőt, tegyünk az aljába egy hőálló edénybe vizet. A bagetteket jól süssük meg, szép pirosra (vagy ízlés szerint akár világosabbra is - természetesen). Nekem kb. 30-35 percig sült.



Brocciu



Hazája Korzika, eredetileg kecske- vagy juhtej ill. ezek savójának felhasználásával készül. (Láttam sima tehéntejből is készíteni, magam is ezt tettem, mivel más tejhez nem jutok hozzá.)

A sajtkészítés során nyert savót fel kell melegíteni kb. 35-40 fokosra, megsózni (én egy liter savóhoz két teáskanálnyi sót tettem), és a savó mennyiségének a max. 35 százalékával megegyező friss tejjel felönteni, kb. 90-95 fokig melegíteni...ekkorra szépen feljön a savó tetejére az összetúrósodott fehérje, amit leszűrünk és lecsepegtetünk. Kis sajtformákban is történhet a lecsepegtetés. 


Friss (Brocciu frais) és érett sajtként ("Brocciu sec" vagy "Brocciu passu" egyaránt kapható kereskedelmi forgalomban.

források:  
- http://en.wikipedia.org/wiki/Brocciu
- Kis sajtlexikon c. könyv

2014. október 21., kedd

Almás pite


Ennek az almás pitének a  receptjét egy kedves barátnőmtől kaptam sok-sok évvel ezelőtt, aztán az évek alatt kicst a saját ízlésünkre formáltam, és lett ez belőle: 

Hozzávalók a tésztához:

. 250 gr VAJ
. 400 gr liszt (fele-fele finom- és rétesliszt)
- 100 gr kristálycukor
- 1 tojás (+1 a kenéshez)
- fél citrom reszelt héja és leve
- 1 tasak sütőpor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1-2 ek tejföl/joghurt/kefir/aludttej

Hozzávalók az almatöltelékhez:

- legalább 2 kg alma megpucolva és lereszelve
- 2 tasak vaníliás cukor (ha vki édesebben szereti, akkor nyilván több cukrot tesz bele)
- fahéj (szintén ízlés szerint)


A tésztát összeállítjuk a késes aprító segítségével, vagy ha dagasztógépet használunk, akkor a vajat le kell reszeljük. Gombóccá formázzuk, és betesszük a hűtőbe, amíg az almatölteléket elkészítjük.

A tésztát kétfelé nyújtjuk, és kb. 3-4 mm vékonyan a tepsinek megfelelő méretűre nyújtjuk. A vékonyság fontosabb, mint a méret, ezért a fölösleget bátran levághatjuk. (Azért mondjuk ha valaki vastagabb tésztával szereti, akkor nem szentírás ez a 3-4 mm.. :D). A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük, és már mehet is rá az egyik méretre nyújtott lap. Erre tesszük rá egyenletesen a kinyomkodott, ízesített almareszeléket, majd ráhelyezzük a másik tésztalapot. A széleket benyomkodjuk, felvert tojással megkenjük a tetejét, villával megszurkáljuk, és 180-200 fokra előmelegített sütőbe toljuk kb. 25 percre. 

Ha kész, kivesszük a sütőből, és a tepsiben hagyjuk hűlni, utána ízlés szerinti méretűre vágjuk. Tuti finom, többször sütött és eddig mindig jól vizsgázott ;).




2014. október 18., szombat

Sós rúdak/stanglik tízóraira






De nem csak tízóraira, hanem akármikorra :). Ez a második, tökéletesített, az én ízlésemre formált verzió. Olyan klassz tésztát sikerült csináljak, hogy csuda, érdemes kipróbáljátok. Pihe-puha, finom, foszlós, mmmmmmmm........kár, hogy nem lehet az illatát érezni...


Hozzávalók

- 600 gr liszt
- 5 ek olaj
- 2 ek tejföl
- kb. 150 gramm főtt, áttört krumpli
- 25 gr FRISS élesztő
- kb. 250 ml tej (előfordulhat, hogy több)
- 2 kk só
- 1 kk cukor

- 1 felvert tojás a stanglik kenéséhez


Sós máz:
- 100 ml víz
- 3 evőkanál finomliszt
- 1 evőkanál só

A hozzávalókból a dagasztógép segítségével megdagasztom a tésztát, egy órán keresztül pihentetem. Ezután kis gömböket formálok belőle (17 egyforma méretűt), és kicsit hagyom pihenni - konyharuhával letakarva. Ezután mindegyikből kigyót sodrok, én kicsit meglapítottam ujjal, mielőtt a sütőpapírral kibélelt tepsire tettem és tojással megkentem őket. Fél órát pihentek így, letakarni nem kell, mert a tojás miatt nem fog kiszáradni. 200-210 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 10 percig, mikor a sós mázzal meglocsolom, és visszadugom még addig, amíg szép, aranybarna nem lesz. Rácson hagyom kihűlni, és kezdek gondolkodni rajta, hogy legközelebb dupla adag kéne belőle, mert hamar el fog fogyni...:)




2014. október 11., szombat

Kenyérfűszerkeverék házliag


1 ek ánizs
1 ek édeskömény
1 ek gyömbér (őrölt)
2 ek kömény
1 ek koriander
2 ek majoranna
2 ek kakukkfű

Az összes fűszert a kávédarálóba tesszük és alaposan megdaráljuk, üvegbe töltjük és már használhatjuk is kedvünkre :).


A recept hozzávalóit és leírását www.chefkoch.de oldalon találtam.

2014. október 2., csütörtök

Lapcsánka (GOFRISÜTŐben sütve)


Az én nagymamám nagyon-nagyon sokszor készített ilyet...szoktam én is csinálni, a gyerekek szeretik, de mostanában nem sült ilyen a konyhámban. Hanem tegnap a kenyeres csoportba Limara feltett egy linket, ahol a lapcsánkát (tócsnit) GOFRISÜTŐben sütik. Rögtön tudtam, hogy én ezt ki fogom próbálni :)), és ma délután így is történt.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a linken elolvastam a receptet.  Majdnem teljesen ugyanaz a recept, mint amit és ahogy az én nagyim csinálta. Inkább csak arányaiban tér el egymástól a kettő, én tettem viszont még bele fokhagymát és pirospaprikát is és lisztből is több van.


- 4 db a közepesnél nagyobb, de azért nem gigaméretű krumpli tisztítva, lereszelve (a nokedliszaggatón)
- 3-4 db tojás
- 2 tk só
- 1 tk őrölt bors
- 1 közepes fej hagyma (megtisztítva, és nagyon apróra vágva vagy akár reszelve is)
- 1-2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint, de akár el is hagyható)
- 1 tk őrölt pirospaprika
- 1 bögre liszt (nagyjából 2,5-3 dl lehet a bögre)
- 2 tk sütőpor (na ezt nem rakott a mama bele, de én azért beleraktam most...)

A hozzávalókat nagyon alaposan elkeverjük, izzítjuk a gofrisütőt (vagy a serpenyőt) és már mehet is a sütögetés :). Tejföllel, teával isteni vacsora ;)!