2014. március 29., szombat

Kefíres foszlós kalács

A kiindulás Limara foszlós kalácsa volt. Aztán nem volt annyi habtejszínem. Mi több, nem is habtejszínem, hanem főzőtejszínem volt a hűtőben, de tán csak egy deci. Nem ijedtem meg, gondoltam, hogy jó lesz a kefir is:), igen ám, de a kefirből meg olyan kevés volt az egy pohár, két pohár meg sok lett volna, így az egy pohár kefirt még egy kis tejjel egészítettem végül ki. Tulajdonképpen ennyi a változtatás az enyémben, ja meg a formázása...:).

Hozzávalóim:
- 1 dl főzőtejszín
- 1 pohár kefir
- pár evőkanál tej (apránként adagolva, amennyi szükséges belőle)
- 200 gramm rétesliszt
- 300 gramm liszt
- 3 evőkanál cukor
- 1 csipet só
- 2 dkg élesztő
- 1 egész tojás, 1 tojásfehérje

+ 1 tojássárgája + 1 evőkanál tej a kenéshez

A hozzávalókat beletesszük a dagasztógép üstjébe és elkészítjük a tésztát. Kelesztőtálban hagyjuk megkelni, majd három részre osztjuk és megfonjuk a kalácsunkat. Fél órát pihentetjük még, megkenjük tojássárgájával (amit egy evőkanál tejjel elkevertünk) és 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 30 percig sütjük.

Elvileg nem kéne, de nekem szétrepedt a kalács...viszont mennyei lett az íze és gyengén roppanós a héja...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése